Névnap

Ma 2018. május 26., szombat, Ma Fülöp és Evelin névnap Holnap Hella

NAV Hírek rovat

A teljes Hírek rovat

  • Bűnügyi sajtóközlemény: Milliárdos áfacsalás szójával
    Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetettköltségvetési csalás miatt nyomoz a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. Agyanú szerint az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával „ügyeskedtek”majdnemegymilliárd forint kárt okozva a költségvetésnek. A NAV pénzügyi nyomozói ateljes kár megtérülését biztosították azzal, hogy a bűncselekménytmegszakították, a haszonhúzók vagyonát lefoglalták, és megakadályozták avisszaigényelt áfa egy részének kiutalását.
  • Hamis felniket hirdettek az interneten
    Hamis felniket foglaltak le a Nemzeti Adó- ésVámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei pénzügyőrei egyautóalkatrész-forgalmazó üzletben. Az elkövető a hamisítványok fogalmazásával,illetve azok internetes reklámozásával, becslés alapján mintegy négymillióforint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak.
  • Két év adózás nélkül – lezárult a nyomozás
    Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a NAV Közép-dunántúliBűnügyi Igazgatósága a székesfehérvári ügyvédnő ellen, aki két éven át nemadott be adóbevallást.
  • Éjfélkor jár le a határidő
    Éjfélig lehet kiegészíteni,illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. Ma a NAV minden budapesti ésmegyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálata este 8-ig tart nyitva, és várjákazokat, akik a tervezettel, bevallással 1+1 százalékkal kapcsolatban segítségetkérnek. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit –őstermelőket és áfás magánszemélyeket kivéve -, annak május 22. utánautomatikusan bevallássá válik a tervezete.
  • Álcázatlanul jött a csempészcigaretta
    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)Zala megyei pénzügyőrei 10 500 doboz adózatlan cigarettát találtak egy autóban.Az ügyben orgazdaság bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.

Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



2014 az adóváltozásokról Nyomtat Email

Az adó 2014-ben is jelentős változáson megy keresztül.

A tervezet érinti a tranzakciós illetéket, chipsadót, banki adót és a nagycsaládosok adókedvezményét.

November utolsó napjaiban véglegesedik a tervezet.


  • Az adózás 2014- ben letisztulhat, amennyiben az összes adónemre egyszerűsített átalányköltséggel működő rendszert biztosítanak.

  • Ha a tervezet nem változik, az adózás 2014-es tervezete közel 45 milliárd forinttal növeli a családoknál megmaradó pénzmennyiség nagyságát.

  • Varga Mihály az MTI-nek kijelentette: a kormány eddig kizárólag olyan intézkedéseket terjesztett az Országgyűlés elé, amelyek az adóterhelés súlypontját a jövedelmeket terhelő adókról egyre inkább a fogyasztást, forgalmat terhelő adókra helyezik át.

  • A családi adókedvezményt az alábbi módon tervezik kiterjeszteni:
    kedvezmény igénybe nem vett része az egészségbiztosítási- és a nyugdíjjárulékból is levonható lesz. A háromgyerekesek és a részmunkaidőben dolgozók járhatnak jól.

  • családi kedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás a bruttó bér 16 százalékáról annak 33 százalékára növekszik.

  • végkielégítés 2014- ben is azt a célt szolgálja, hogy a munkavállalót segítse oly módon, hogy jusson pénzhez abban a - remélhetőleg- átmeneti időszakban is, amikor nincs munkája.


  • A KATA 2014 -vel a kisvállalkozók adózása leegyszerűsödik, az adó újraelosztása és az adóorientáció pedig növekszik.

  • A KIVA ( Kisvállalkozási adó ) 2014 kedvezményei közé sorolható, a rugalmasság és a kis költség vonzat:
    1. KIVA 2014 év közben is választható lenne
    2. a magasabb készletállománnyal dolgozók is jól járnak
    3. egy esetleges régebbi beruházás során fellépő problémára is kedvezően hat a kormány javaslata
    4. a szocho kedvezmény 25 év alatti / 55 év feletti/ szakképzetlen munkavállalók után érvényesíthető lesz.

 

NAV hírek

  • Vámhatósági engedéllyel rendelkező nemzeti dohányboltok listája
  • Engedélyes, illetve nyilvántartásba vett jövedéki alanyok
  • EMEGKERH
    Az EMEGKERH űrlap az adók módjára behajtandó köztartozásokkal kapcsolatos behajtásimegkeresések benyújtására szolgál hivatali kapun keresztül. A verzióváltással az új regisztrációs számok és a kapcsolódó jogcímkódok betöltésrekerültek azűrlapra.
  • EMEGKER
    Az EMEGKER űrlap az adók módjára behajtandó köztartozásokkal kapcsolatos behajtásimegkeresések benyújtására szolgál. A verzióváltással az új regisztrációs számok és a kapcsolódó jogcímkódok betöltésrekerültek azűrlapra.
  • VHCSEL
    Az adatlap a meghatározott cselekményekkel kapcsolatos végrehajtási eljárásokmegindítására szolgál
  • Bűnügyi sajtóközlemény: Milliárdos áfacsalás szójával
    Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetettköltségvetési csalás miatt nyomoz a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. Agyanú szerint az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával „ügyeskedtek”majdnemegymilliárd forint kárt okozva a költségvetésnek. A NAV pénzügyi nyomozói ateljes kár megtérülését biztosították azzal, hogy a bűncselekménytmegszakították, a haszonhúzók vagyonát lefoglalták, és megakadályozták avisszaigényelt áfa egy részének kiutalását.
  • 1729
    Bevallás és 1729-A adatszolgáltatás a 2017. évi társasági adóról, az energiaellátók jövedelemadójáról, a hitelintézetek különadójáról, az innovációs járulékról, illetve a szakképzési hozzájárulásról

Aktuális letöltések

  • EMEGKERH
    Az EMEGKERH űrlap az adók módjára behajtandó köztartozásokkal kapcsolatos behajtásimegkeresések...
  • EMEGKER
    Az EMEGKER űrlap az adók módjára behajtandó köztartozásokkal kapcsolatos behajtásimegkeresések...
  • VHCSEL
    Az adatlap a meghatározott cselekményekkel kapcsolatos végrehajtási eljárásokmegindítására szolgál
  • 1729
    Bevallás és 1729-A adatszolgáltatás a 2017. évi társasági adóról, az...
  • NAV_J21
    Kérelem vámhatósági nyilvántartásba vételhez a kereskedelmi gázolaj utániadó-visszaigénylés érvényesítéséhez Papíron...
  • 17EGYSZA
    17EGYSZA Rendelkező nyilatkozat a befizetett adó 1+1 százalékáról
  • 1794
    Bevallás a reklámadóról, adóelőleg-kiegészítésről, reklámadó-előlegről, valamint a reklám-közzététel megrendelőt terhelő...
  • NAV_J24
    Bejelentés a szárított dohány, fermentált dohány szállításáról
  • NAV_J22
    A bérfőzési naplókról adatszolgáltatás
  • NAV_J19
     Bérfőzető zárjegy megrendelése